crohn-colitis.hu |

Flash szükséges

1761 | Morgagni egy húszéves fiatalembert említ, akinek magas láza és hasmenése volt, majd két hét múlva meghalt - mint kiderült korai halálát bélperforáció okozta. Az olasz anatómus feljegyzéseiben fekélyekrol és összenövésekrol is beszámol, azonban jó háromszáz évvel késobb a pontos diagnózist már nehéz lenne megállapítani...

1793 | Matthew Baillie, a skót anatómus Morbid Anatomy (Kóros anatómia) című muvében gyulladt, megvastagodott falú beleket említ, fekélyek és sipolyok jelenlétével.

1828 | Abercrombie hat fejezetet szentel könyvében a bélbetegségeknek. Ma úgy vélik, hogy legalább 20 esetben Crohn betegeket kezelt.

1859 | Samuel Wilks először írja le nyomtatásban a colitis ulcerosa kifejezést. Írása a London Medical Gazette hasábjain jelenik meg.

1875 | Wilks és Moxon rávilágít, hogy a colitis ulcerosa nem fertőző betegség. Korábban azt gondolták, hogy minden hasmenésessel járó bélbetegség hátterében valamilyen fertőzés: baktériumok vagy vírusok állnak. Wilks és Moxon tanulmánya tulajdonképpen a fekélyes vastagbélgyulladás első meghatározása.

1883-1908 | között több mint háromszáz beteget kezelnek hét londoni kórházban vastagbélgyulladásos tünetekkel. E betegek közül 114-en halnak meg a külön-féle komplikációk következtében.

1903 | Antoni Lesniowski volt az első tudós, aki a Crohn betegséget felismerte. Lengyelországban ezért Lesniowski-Crohn a betegség neve.

1909 | Egy Londonban rendezett orvosi konferencián terítékre kerül a colitis ucerosa családokon belül megfigyelt gyakoribb előfordulása. A résztvevők végül csak "véletlen egybeeséseknek" titulálják ezeket a statisztikai adatokat...

1913 | Az Egyesült Államokban sikeresen elvégzik a világ legelső ideiglenes ileosztóma-operációját.

1913 | A British Medical Journal közli a skót T. Kennedy Dalziel beszámolóját, amelyben tizenhárom bélgyulladásban szenvedő beteget említ. Kórképük megfelel a Crohn betegségnek. Dalziel munkája nem kapott akkora publicitást, mint az a három amerikai kollégája által írt tanulmány, melyet

1932 | -ben jelentetett meg az American Gastroenteorology Association újságjában Crohn, Ginzburg és Oppenheimer. Ők a new york-i Mount Sinai Kórházban dolgoztak, ahol már évek óta egyre több olyan megbetegedést észleltek, amelyet nem tudtak pontosan beazonosítani. Azt világosan látták, hogy nem colitis ulcerosa, hanem valami más, ezért tanulmányuk a Regional Ileitis: A Pathologic and Clinical Entity címet kapta. Az új kórt tehát regionális iletisznek nevezték el.

Az 50-es | évek végén felismerik, hogy az "ileitis" nem csupán a vékonybél betegsége.
Ezután lesz "Crohn betegség".

1930-35 | között két tanulmány is megjelenik, melyben a fekélyes vastagbélgyulladás mint pszichoszomatikus betegség szerepel. A szerzők (Murray és Sulli-van) szerint a betegséget az egyén életében bekövetkezett változások, érzelmi zavarok, életviteli nehézségek váltják ki. Később a "kolitiszes személyiség" fogalma is előtérbe kerül: egy személyiségtípus, aki általában bizonytalan, túlságosan függ környezetétől vagy gátlásos. Az ehhez hasonló vélemények és teóriák egész az 50-es évek végéig dominálnak az IBD kezelésében.

1942 | Egy svéd reumatológusnő felfedezi, hogy reumás betegeinek adott aminoszalicilsav-gyógyszerei az IBD kezelésében is hatásosak. Nana Svartz módszere a következő 50 évben általánosan elfogadott gyakorlattá válik. A legelső ilyen hatóanyagú gyógyszer a Salazopyrin.

1950 | A szteroidokat első ízben vetik be a gyulladásos bélbetegségek elleni harcban. Amint az orvosok megbizonyosodnak az új szerek hatásosságáról, az IBD pszichikai eredetéről alkotott nézetek lassan szertefoszlanak.

1954 | Felismerik és elkülönítik a colitis három lehetséges formáját.

1959 | Amerikai kutatók megállapítják, hogy a Crohn betegség a vastagbelet is megbetegítheti - erre egyes angol kutatók megfigyelései alapján jöttek rá.

1960 | Az immunrendszerre ható gyógyszereket (pl. Imuran) először használják a Crohn betegség kezelésében. Korábban ezeket a gyógyszereket a transzplantációkat (pl. veseátültetés) követő kilökődések meggátolására fejlesztették ki, és az eredmények szerint az IBD ellen is hatásosak. A hatvanas évektől kezdve az immunológia válik az IBD-kutatás elsőszámú területévé.

1967 | Az újonnan alakult CCFA (Amerikai Crohn-Colitis Szövetség) elindítja az első kutatást, melyet egy jelentős összeggel támogat.

1969 | Egy svéd sebészprofesszor, Dr. Nils Kock kifejleszti az úgynevezett "Kock rezervoárt", melynek segítségével az ileo-, és urosztómával élőknél megoldható a salakanyagok ürítésének szabályozása. A műtétnek a lényege, hogy a vékonybélből egy tárolótasakot (rezervoárt) készítenek, s ezt egy önzáró billentyűn keresztül szájaztatják a hasfal bőrére. Egy jól záró billentyű esetén a beteg naponta 4-5-szöri katéterezés révén tudja kiüríteni a tároló tasakot. Ezt a korábban használatos sztómák közül egyikkel sem lehetett megoldani.

1971 | Egy Chicagóban végzett felmérés szerint a gyulladásos bélbetegségeknek lehetséges, hogy genetikai háttere van: 646 beteget vizsgáltak, közülük 113 (17%-uk) családjában szintén előfordult a betegség. Több másik, ugyancsak ebben az időben végzett felmérés is hasonló következtetésre jut.

1980 | Sebészek kidolgozzák az ileoanális anasztomózist, mellyel a vékonybélből egy belső tartályt alakítanak ki, és ezt a végbél záró-izmához illesztik. Ez a megoldás a bélkihelyezés alternatívája lesz.

1981 | A kutatóknak - kudarcok hosszas sorozata után - sikerül egy állatfajon is megfigyelniük az IBD-t. Ez az állat a kolumbiai őserdőkben honos kicsike majom, a gyapjasfejű tamarin, melyben természetes úton alakulhat ki egy, az emberi colitis ulcerosához igen hasonló betegség.

1988 | Az első 5-ASA hatóanyagú gyógyszer megjelenése. A Pentasa annyiban különbözik a korábbi ilyen jellegű gyógyszerektől, hogy nem tartalmazza a sulfapyridint, ezáltal sokkal kevesebb mellékhatása van.

1990 | Az Amerikai Crohn-Colitis Szövetség (CCFA) megjelenteti a Kihivások az IBD kutatásában című kiadványt, melyben körvonalazza a következő 5 év munkatervét. A 3 fő célkituzés: alkotni egy pontos állati modellt, létrehozni egy génbankot a kutatások céljára, folytatni a különféle gyógyszerkísérleteket.

1995 | A CCFA elindítja az első tudományos folyóiratot, mely csak és kizárólag a gyulladásos bélbetegségekkel foglalkozik, a címe: Inflammatory Bowel Diseases.

1998 | Megjelenik az első olyan biológiai hatóanyag, melyet a Crohn betegség kezelésére fejlesztettek ki, neve: infliximab. Ezt tartalmazza a Remicade nevű gyógyszer, amely első az "anti-TNF"-szerek sorában.

2000 | A tudósok elkészülnek az emberi géntérképpel, új távlatokat nyitva a genetikai kutatásoknak.

2001 | Azonosítják az első olyan gént, melyet felelősnek vélnek a Crohn betegség kialakulásért. A gént a 16-os kromoszómán találják meg, neve NOD2/CARD15. Ez a gén az immunválaszban játszik fontos szerepet: lényegében tájékoztatja az immunrendszert, hogy melyik baktérium ártalmas, és melyik ártalmatlan. A kutatók szerint ha ezen a génen csak egy mutáció van, a betegség kialakulásának esélye a duplájára nő, ha kettő, az esély 15-szörös is lehet... Érdekes viszont, hogy ezek a mutációk csak a betegek 25%-ánál állnak fenn.

2001 után | A tudósok az IBD-hez hasonlító bélgyulladás kialakulására genetikailag hajlamosított állati modelleken, ún. SAMP1/Yit egereken folytattak kísérleteket. Ha steril körülmények között tartották őket, egészségesek maradtak, ami bizonyította, hogy a betegség kialakulásához a genetikai hajlam önmagában nem elég. A bélflóra baktériumai jelenlétekor azonban az emberi Crohn betegséghez hasonló tüneteket mutattak. Az egerekben tapasztalt gyulladási folyamatot a TNF-alfa nevű fehérje serkentette. Ennek a közömbösítése lesz a jövő kutatásainak fő területe.

Ha nem lát a baloldalon semmit, telepítse a Flash playert. Ha megvan, az alsó kék sávban található évszámokra kattintva haladhat előre-hátra az időben. Ha mégsem telepíti, elolvashatja az oldal alján a szöveges részt.

Az oldalon található adatok forrása a fent említett cikk:
focus, 2003. tavaszi/nyári szám