Az orvosok kétkedése tönkretette az életem
Vicky Trehorel gyerekkorában emésztési problémákkal küzdött, amit az orvosok nem voltak hajlandóak komolyan venni. Kilenc éves korában végül Crohn betegséget állapítottak meg nála, mely Nagy-Britanniában már 120 ezer embert érint. Az egyre késlekedő diagnózis azt jelentette, hogy Vicky állapota leromlott. A most 18 esztendős tanuló Morag Turnernek mesélte el történetét.
Néhány napja egy barátom anyukája azt kérdezte: "Egy ilyen csinos lánynak miért nincs barátja?" Nem tudtam mit válaszolni, csak zavartan mosolyogtam. Az igazság az, hogy randizni nem olyan könnyű, mikor fenn áll az esélye, hogy nem érsz oda időben - vagy előbb megtörténik a baj. Nehezemre esett volna elmondani az igazságot. Szörnyű emésztési problémáim voltak gyermekkoromban. Sajnos nem toleráltam semmit, anyukám végül csak meleg tejet és kekszet volt hajlandó adni. Minden mást kihánytam vagy hasmenésem volt - gyakran mind a kettő. Még csak totyogtam, mikor anyukám először vitt el a háziorvoshoz, aki minden panaszunkat végighallgatta, majd azt mondta, nyugodjunk meg, mindez el fog múlni. Azt mondta, hogy ki fogom nőni. Kerry nővérem most 29 éves, nála ilyen panaszok sohasem fordultak elő, ezért anyukám nem tudott megnyugodni. Mivel bíztunk a javulásban, anyám zöldséget és egy kevés gyümölcsöt adott enni, hátha megbírkózik vele a szervezetem. Nem bírtam, napjában hatszor jártam a WC-re. Hatéves koromban olyan rosszul voltam, hogy az orvos belátta, ezt nem fogom kinőni, és beutalt egy belgyógyászhoz. A következő két évben ez a szakorvos felvette, hátha allergiás vagyok bizonyos ételekre - ám soha nem javasolt semmilyen vizsgálatot ez ügyben.
Apukám elhagyta anyukámat, amikor még egészen kicsi voltam, és nem tartották egymással a kapcsolatot. Egyedül kellett megbírkóznia minden feladattal. Gyakran hallottam őt sírni éjszaka, mert nagyon aggódott értem. De mint mindenki, ő is hitt a doktorokban. Ezalatt a két év alatt állapotom folyamatosan romlott. Lehetetlennek tűnt normális életet élni. Az iskolában csúfoltak, mert volt, hogy háromszor-négyszer is ki kellett szaladnom a vécére egy nap, és előfordult, hogy nem értem oda időben. Alig múltam kilenc éves, de csak hat évesnek néztem ki, mert annyira lesoványodtam. Ekkoriban a lábamon golflabda nagyságú vörös foltok jelentkeztek. Édesanyám elhatározta, hogy a végére jár a dolognak, és bevitt engem a balesetire. Ott egy remek fiatal orvossal találkoztunk, aki rögtön tudta, hogy nagy baj van, és mivel olyan gyenge voltam, hogy járni alig tudtam, egy tolószékbe ültetett. Miután végighallgatta az előzményeket, gyorsan elmagyarázta, hogy szerinte valószínűleg Crohn beteg vagyok. Ez a betegség egy krónikus gyulladásos bélbetegség, mely fekélyeket okoz a belekben, de érintheti az egész tápcsatornát a szájnyílástól a végbélig. Bár még nagyon fiatal voltam, most is emlékszem, mennyire megkönnyebbültem, hogy valaki tudja, mi a neve ennek az állapotnak. De hogy jöhetett rá ilyen gyorsan, ha egy 'szakorvos' két év alatt nem volt rá képes? Hihetetlen volt, de a mamám annyira el volt keseredve, hogy nem volt ideje tovább kérdezősködni. Innen a londoni Royal Free Hospital-ba irányítottak, ahol később a vizsgálatok kimutatták, hogy valóban ez a betegségem.
Noha nincs ismert oka, egyes tudósok szerint baktérium okozza, mivel a Crohn betegek immunrendszere folyton aktív, és éppen ezért gyenge. Bizonyíték erre a mai napig sincs. A lábamon található foltok neve Erythema nodosum, a legyengült immunrendszer tünete, szerencsére nem egy visszafordíthatatlan folyamat. A Royal Free gasztroenteorológusa azt mondta, hogy még sohasem látott ilyen leromlott állapotú gyermeket, és csodálkozott, hogy az orvosom korábban nem gondolt a Crohn betegség lehetőségére. Ez az orvos egyetértett abban, hogy ha a betegségem két évvel korábban kiderül, nem fordult volna ilyen rosszra az állapotom. Végtére is a szakorvosom inkompetenciája vezetett oda, hogy ne lehessen visszafordítani a folyamatot. Csak csillapítani lehet a gyulladást, a fekélyektől már nem tudnak megszabadítani. Egy hónapig feküdtem kórházban, mialatt gyógyszeres és vitaminozott tejjel tápláltak, egy Imuran nevű gyógyszerrel kezeltek. Néhány hét alatt erőre kaptam, és életemben először jól voltam. Hazatérésem után különleges diétát kezdtem, három hétig csak passzírozott krumplit ettem, később adtunk hozzá vajat, ami szinten ment. Később már zabpelyhet is tudtam enni. Később a Pentasa és az Asacol nevű gyógyszereket is felírták, ezeket egész életemen át szednem kell majd.
Két hónapot hiányoztam a suliból, és amikor visszatértem, osztálytársaim bulémiásnak neveztek. Ami a legszörnyűbb, hogy mindez elkerülhető lett volna, ha előbb diagnosztizálják a betegséget. Még nem volt rendes barátom, túlságosan félek, hogy egy férfinak beszéljek a betegségemről. Talán mert gyermekkoromban nagyon megaláztak az osztálytársaim. Mindig is szerettem volna egyetemre járni, de miután több mint 40 alkalommal kényszerültem kórházi ápolásra, az orvosok azt tanácsolták, ne fejezzem be tanulmányaimat, az túl sokat venne ki belőlem. De végül mégis letettem az A-szintű vizsgákat, mert nagyon hajtottam, tehát nem vettem figyelembe tanácsaikat. A Kingston Egyetemen készülök lediplomázni dráma és angol szakon. Figyelmeztettek, ha nem szedem a gyógyszereket, és túl sok stressz ér, elveszíthetem a beleim nagy részét, és a vége az lesz, hogy sztómazsákot kell majd viselnem. Az rémálom lenne, hát vigyázok magamra rendesen. Nem iszom alkoholt, és társaim elnézik nekem ha nem maradok ki hajnali 5-ig, de ezzel együtt jól érzem magam és hálás vagyok, hogy idáig eljutottam. Csak 18 éves koromban kezdtem el válaszokat keresni kérdéseimre. Anyám panaszkodott a kórháznak miután diagnosztizáltak, de mivel olyan beteg voltam, nem volt ideje végigcsinálni. A háziorvost is hibáztathatnánk, de leginkább azt a belgyógyászt, hiszen ő szakorvos. Évekig beszélgettünk arról, hogyan tehetett tanúbizonyságot ilyen hozzánemértésről, de csak mostanában keresek megoldást jogi úton, hiszen már nagykorú vagyok, a bíróságra magam is elmehetek. Nem kártérítésre vágyom, bár jól jönne. Amit igazán szeretnék, ha bocsánatot kérnének. Annak az orvosnak a közömbössége miatt szenvedtem évekig, és állítom, hogy emiatt lettem betegebb hosszútávon.
Cikk a Daily Mailben, 2007. január 30.
